Felmerült már benned az a kérdés, hogy A megcsalás rendben van?
Én mindig úgy gondoltam, hogy a megcsalás nincs rendben. Ugyanakkor az is felmerült bennem, hogy bizonyos helyzetekben elfogadható.
Akkor kezdünk el kitekinteni a kapcsolatból és megcsaláson gondolkodni, ha valami nincs rendben a kapcsolatban. Valami hiányzik. Már nem úgy működnek a dolgok, mint akkor, amikor lángolt a szerelem.
Mit tekintünk megcsalásnak?
Megcsalás nem attól függ, hogy történt -e testi kapcsolat két ember között, hanem attól, hogy ezzel úgy érzed-e, hogy elárultad a másikat.
Ahhoz, hogy úgy érezd, hogy elárultad a szerelmedet elég az is, ha flörtölsz egy vonzó pasival, vagy gondolatban elképzeled, hogy milyen lenne az XY-nal és lépéseket teszel azért, hogy megvalósuljon.
Mit okoz a megcsalás?
A megcsalásnak van egy jól prognosztizálható mechanizmusa. Ezt lehet tagadni, vagy figyelmen kívül hagyni, mégis így működik minden esetben.
- Megcsalsz valakit, ezzel áruló leszel. Elárulod a pároddal közösen lefektetett szabályokat.
- Aztán bűntudatot, lelkiismeret furdalást fogsz érezni. Megbánod azt, amit tettél.
- Majd igazolást fogsz keresni arra, hogy miért csaltad meg. Pl. mert ő is megcsalt, vagy mert elment a haverokkal sörözni, amikor te vele akartál lenni.
- Elkezdesz eltávolodni a párodtól és kritikusan fordulsz felé. Elkezd idegesíteni, hogy szanaszét hagyja a zokniját, hogy horkol stb.
- Magadban tartod azt, hogy megcsaltad. Nem beszélsz róla neki, esélyt sem adsz a kapcsolatnak, hogy rendbehozd.
- Újból megcsalod a párod.
- Végül meglógsz, mert nem tudod elviselni azt, hogy milyen ártó tetteket követtél el a kapcsolat ellen.
Amikor elkezdesz egy párt alkotni valakivel, akkor lefektetitek a kapcsolat szabályait. Jó esetben megbeszélitek, hogy ki mit vár a kapcsolattól és mire van szüksége. Rossz esetben, csak ráutaló magatartást tesztek, mégrosszabb esetben csak magatokban mérgelődtök, hogy miért nem olyan a kapcsolat, amilyet szeretnétek.
Minél tisztábban lefektetitek a kapcsolat elején a szabályokat és minél jobban tartjátok hozzá magatokat, annál jobb lesz a kapcsolatotok. Annál kisebb az esélye annak, hogy megcsalás fogja felütni a fejét.
Mit tehetsz, ha megcsaltál valakit?
- Azt mondod, hogy meg szeretnéd menteni a kapcsolatot és küzdesz érte.
- Vagy meglógsz a kapcsolatból és egy újat keresel. Ebben az esetben azonban tudnod kell azt, hogy ebben a kapcsolatban elkövetett disznóságaidat tovább fogod vinni a következőbe. Vagy te fogod ismét elkövetni ezeket, vagy veled fogják elkövetni őket. Ez olyan biztos, mint az, hogy létezik a gravitáció.
Hogyan mentheted meg a párkapcsolatodat, ha megcsaltál valakit?
Egyetlen út van, amivel rendbehozhatod azt, ha megcsaltál valakit:
- Elmondod a párodnak, hogy mit tettél. Azt is elmondod, hogy miért tetted.
- Bocsánatot kérsz tőle.
- Felajánlasz egy jóvátételt az elkövetett disznóságodért. Olyan dolgot, ami elég nagy ahhoz, hogy jóvátegye a bűnödet. Pl. elviszed nyaralni, készítesz neki egy romantikus vacsorát, megleped egy ékszerrel stb.
- Viseled a következményeit a tetteidnek.
- Ezen a ponton kiderülhet, hogy a másik is elkövetett valamit a kapcsolatotok ellen. Légy megbocsátó és fogadd el a bocsánat kérését és a jóvátételét.
Ha így tesztek hosszútávon boldogságban fogtok élni együtt.
Szóval az eredeti kérdésemre, hogy “A megcsalás rendben van?” a válaszom egyértelműen nem, de ha mégis így történt, akkor van remény arra, hogy rendbe hozd a kapcsolatod, vagy egy új jó párkapcsolatot létesíts valakivel.